-Hát. Majd maximum összebújunk.- Az a kaján vigyor, feledhetetlen.- Neeem! Nyugi csak vicceltem. Majd én alszom a földön.- Rendesen felnevetett az arckifejezésemet látva.
*este*
Lefeküdtem az ágyra, később azt vettem észre hogy ő csak szimplán leült a matracra és a falnak döntötte hátát. Már egy ideje csukott szemmel pihentem, érezni kezdtem magamon a tekintetét.
-Te nem alszol?- Nagyot ugorhatott, mert megrezdült az ágy is alattam.
-Ne ilyesztegess!- Sértődöttség csengett a hangjában, mégis szóhasználatával komolytalanságát tükrözte.
-Meg se mukkanok...- Pár perc csend...- De én nem is! Csak kérdeztem.
-De megijedtem.
-Nem volt szándékos.- Megint pár perc csend.- Nem akarsz... Nem akarsz, az ágyon aludni?
-Azt mondod menjek fel hozzád?
-PERVERZ! Helycserére gondoltam.
-Jaa. Nem. Jó ez így.- Mosolygott kedvesen.
-De az a matrac tök kemény, ez pedig egész kényelmes.
-Nem baj. Ne foglalkozz vele.
-De...
-Semmi de. Aludj.
-Jól van na... Köcsög!- A végét megint halkan tettem hozzá, hisz csak magamnak tettem megjegyzést.
Pár órával később Akira sikításra ébredt. Rémálmom volt. Éppen csak elbóbiskolt, máris fel kellett ébrednie. Újra lejátszódott előttem a halálom napja, mit akkor még úgy hittem egy idegen nőé lehetett.
Fájdalom nyílalt a gerincembe, mitől összerezdültem.
Remegtem, zokogtam, sikítoztam.
Majd valakinek a gyengéd érintését éreztem a derekamon mi ráfonódott a hasamra, majd állát a nyakamba fúrta.
-Csss! Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Csak álmodsz.- Álmosságtól rekedt mélyebb hangja olyan volt, mint a lágy nyári szellő. Megnyugtató. Jól esett az ölelése. Próbáltam nem zihálva venni a levegőt és kordában tartani zakatoló szívverésem, több kevesebb sikerrel. -Ajj te lány...- Fájdalmas hangon szólt hozzám miközben törölgette könnyekkel teli arcom. Még jobban magához húzott.
-Kérlek. Maradj itt velem.- Szipogtam közben hangom elcsuklott.- Ne hagyj itt többet.Soha....
-Itt maradok.
-Ígéred?
-Ígérem.- Érezhető volt a hangján hogy mosolyog.
Éjszaka egész nyugodtan aludtam, mikor éreztem teste melegét ahogy magához ölelt.
Egy emberként vettük a levegőt, szívverésünk egybeolvadt. Az életre szóló eskü... mi azon az éjjelen köttetett , tudtuk végig fog minket kísérni életünk végéig.
Nem vettük észre, de a bilincs csúszkálása csuklónkon, úgy kidörzsölte egy foltban a kőrünket hogy kiserkent a vérünk mely egymásba folyt és összekeveredett. Mint egy láthatatlan fonál.
"Mostantól két test, de egy lélek vagyunk. És ígéretünk egy örökre szól, legyen bármilyen kacskaringós is a sors által megírt út. Még a halál sem választhat el minket egymástól."
*Reggel*
-Áááh. De fáj a fejem...- Félkómásan laposakat pislogva nyitogattam a szemem a reggeli napsütéstől alig látva. Majd feleszméltem. - MI A FASZ??! Te mit keresel itt? És..és...- Sikoltottam fel és a pillanatnyi rémülettől hatalmasat ugorva leestem az ágyról a matracra, szerencsétlen Akirát pedig magammal rántottam.
-Ááááúúú. Ezt most miért kellett?
-Mert mi a fenét keresel itt?- Értetlenül pislogtam rá, az emlékeim valahogy eltűntek az éjszakáról.
-Rémálmod volt és azért mentem fel hozzád mert zokogtál és sikoltoztál. Mint akit kínoznak.
-Én nem emlékszem ilyesmire.
-Hát jó...- Kényszeres beletörődés látszott rajta. - Egy kis időre leveszem a bilincset, menj el fürödni addig. Ennyi izgalom után biztos jól esne egy forró fürdő.
-Rendben. Köszönöm. -Kattant a zár, és már esett is le a csuklómról. Összeszedtem pár dolgot még közben elgondolkoztam. Ma reggel egész emberien beszélt velem. Nem úgy mint először , akkor mintha kutya lennék. Egy apró pillanatra rá emeltem a tekintetem. Hát nem kellett volna.
Pont abban a minutumban vette le a pólóját és az övét kezdte kicsatolni. Homlokig vörösödtem, ekkor rám meredt és valamit kérdezni kezdett, viszont én akkor kirohantam és bevágtam magam mögött az ajtót.
(Folytatása következik...)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése